Hírek
2022. febr. 9.
KA
- egészség
- tájékoztatás
- Iskolai élet
- sport
- túra
- szabadidő
Egészségvédelmi projektnapot tartottunk a Vas-Villa'-ban
Egy napra a Vas-Villa'-ban minden a testi-lelki egészség megőrzése körül forgott február 9-én. A diákok előadásokat hallgattak az egészséges étkezésről, az erdőjárás szépségeiről, az internet rájuk leselkedő mentális veszélyeiről és azok kivédéséről...
A középkori járványok bemutatásán keresztül megismerték azt, hogy az emberiség történetében visszatérő esemény a járványok megjelenése, és az ellenük való védekezés. Érkezett iskolánkba egy kutyus is, aki megmutatta, hogy az állatok mekkora szeretet képesek adni, és milyen fontos a velük való felelős foglalkozás. Diákjaink jógáztak, az újraélesztéshez fontos ismereteket sajátíthattak el, hallgattak a drogprevencióról előadást. |
Az Egészségvédelmi napot kísérő eseményként az osztályok közötti röplabda verseny is folyt, és Véradást is szerveztünk erre a délelőttre.
Reméljük, hogy az évente megtartott Egészségvédelmi Projektnapunk is sikeresen ráirányította diákjaink figyelmét az egészségük megőrzésére és a testmozgás jótékony hatására.
„Gondoskodj megfelelően a testedről, mert nincs belőle másik!”(Marijke ten Cate)
Köszönjük az előadóknak és a vendégelőadóinknak a részvételt: Dr. Baracsi Katalin internetjogász, Nekünk Ugatunk Állatvédő Egyesület, Haver Alapítvány, Soproni Vándorok Túraegylet, Nagy Krisztina dietetikus, Kalmár Balázs (darts), Babelláné Lukács Katalin őrnagy.
Keizler Anikó
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Véradás a VasVillában
2022. február 9-re véradást szervez a Magyar Vöröskereszt soproni szervezete a Soproni SzC Vas- és Villamosipari Technikumában.
2022. febr. 2.
KA
Cipősdoboz akció 2024
A cipősdobozba csomagolt ajándékokkal szebbé tehetjük a rászoruló gyerekek karácsonyát!
2024. nov. 25.
PE
A sport osztályok csapata nyerte az első MEZ NAP labdarúgó tornát
Izgalmas mérkőzésekkel, igazi döntő hangulattal zajlott a magyar labdarúgás napján az első iskolai focitorna.
2024. nov. 25.
KD