Hírek
2025. máj. 26.
NYG, KH
- Iskolai élet
Erasmus + 2025 tavasz
Iskolánk húsz tanulója és két kísérő oktatója vesz részt az Erasmus+ mobilitási programon Platamonas településen, Görögországban.

Erasmus+ program - rövid beszámoló
A 14 specializált gép- és járműgyártás és a 6 sport szakirányon tanuló diákunk autóbusszal indult útnak. A két hétig tartó program keretében a 10. évfolyamos tanulók szakmai gyakorlatot teljesítenek, illetve kulturális programokon vesznek részt. A program első öt napjáról egyik 10.D osztályos diákunk az alábbiak szerint számolt be:
1.nap Reggel 4-kor indultunk Sopronból , majd Fertődre mentünk, más iskolából is vettünk fel tanulókat. Az út nagyon hosszú volt, a határokon sokat álltunk, de a táj nagyon szép volt. Nagyon sok izgalmas dolog aznap nem történt. Este 11-kor megérkeztünk a szállásra és mindenki egyből ment aludni. 2.nap Reggel korán keltünk és reggeli után egy eligazítás volt. Ezután elmentünk a várost felfedezni. Majd szabadprogram következett, fociztunk, fürödtünk. Később még bementünk többen a városba. Vacsorára visszajöttünk aztán meg mentünk aludni. 3.nap Reggeli után elmentünk Thesszalonikibe, ahol megnéztük a Nagy Sándor szobrot és fotózkodtunk, majd ellátogattunk a Fehér toronyhoz is. A Szent-Demeter Bazilika megtekintése után szabadprogram volt. A barátaimmal elmentünk gyros-t enni, ami nem volt olyan jó, de jobb volt mint a semmi. Később még sétálgattunk, 16:00-kor visszajöttünk a szállásra, vacsoráztunk és aludni tértünk. 4.nap Gyors reggeli után elindultunk egy hosszú útra a Meteórákhoz. Mikor odaértünk először megnéztük az Ikon festő műhelyt ami engem annyira nem nyűgözött le. Mikor ott végeztünk mentünk fel a kolostorok felé. Gyors fotózkodás után bementünk és nagyon szép volt. Ez a hosszú nap után visszatértünk vacsoráztunk és aludtunk. 5.nap Ma korábban keltünk és megkezdtük a munkát a műhelyben. Nem volt nagyon bonyolult feladatunk, a hengerfej szelepeket mutatták be hogyan kell levenni és visszarakni. Miután megmutatták utána mi is megcsináltuk. Ezután a vezérlést csináltuk és beállítottuk a szelephézagokat. Nagyon tetszett nekem a műhely meg a munka, de én szívesen csináltam volna több mindent is. Utána meg mentünk vissza a szállásra ahol ettünk és aztán szabad volt az egész délutánunk. Majd vacsora volt és alvás következett.
NYG 10.D | ![]() |
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Művészi anatómia verseny
A Pannonhalmi Főapátság Zöld Böjt kezdeményezéséhez csatlakozva hirdettük meg a Művészi anatómia versenyt.
2025. jún. 18.
GYZS

Környezetvédelmi projektnap
2025.06.12. A környezetvédelmi projektnapon 11 osztály vett részt (9-10-11. évfolyam).
2025. jún. 18.
GYZS

Lezárult a három napos fizikaverseny
Az idén 42. alkalommal került megrendezésre a Vermes Miklós Nemzetközi Fizikaverseny iskolánkban 2025. június 16-18. között.
2025. jún. 17.
MM